Hétvégi közlekedési prognózis

2016. 01. 15., p - 10:03
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2016. január 15. és 2016. január 17. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken Eleinte túlnyomóan borult lesz az ég, az északnyugati megyék kivételével többfelé valószínű csapadék: északon, északkeleten hó, délen, délkeleten a kezdeti esőt többfelé havas eső, hó válthatja fel. A déli óráktól nyugat felől szakadozik a felhőzet, egyre inkább keleten lehet csapadék, estefelé északnyugaton azonban néhol hózápor kialakulhat. A megélénkülő északnyugati szelet főleg a Dunántúl északi részein kísérik erős lökések. A legmagasabb hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul. Késő estére -4, + 1 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton délelőtt gyengén felhős idő várható, majd délkelet felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, délkeleten, délen meg is vastagszik. Jelentéktelen havazás, hózápor legfeljebb néhol lehet. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de a vastagabb hóval borított, gyengén felhős területeken -10 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között valószínű.

Vasárnap északnyugaton kevesebb, másutt több lesz a felhő, délen, délkeleten néhol gyenge havazás, hózápor előfordulhat. Az északi, északnyugati szél megerősödik, időnként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -5 fok között alakul.

 (forrás: www.met.hu).

 

A téli időjárás a közúti közlekedésre, annak módjára és lehetőségeire is kihat. A balesetek megelőzése, elkerülése érdekében a megváltozott viszonyokhoz minden közlekedőnek igazodnia kell.

Természetesen a téli gumiabroncsok sem nyújtanak teljes védelmet. Ezért nedves, havas, vagy jeges burkolatú úton, illetve korlátozott látási viszonyok esetén körültekintőbben, az átlagosnál lassabban, óvatosan vezessünk! Különösen számolnunk kell jeges útburkolattal felüljárók, hidak, és aluljárók környezetében, valamint szélcsendes erdei útszakaszokon.

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk.

 

M1

  • 2016.január 11 - 2016.január 17-ig a 12+250-66+500 kilométer szelvényben mindkét pályatesten a haladósáv zárására kerül sor burkolatjavítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2016.január 11 - 2016. január 17-ig a 12+500-66+500 kilométer szelvényben mindkét pályatesten az előzősáv és a leállósáv váltakozva történő zárására kerül sor szalagkorlát javítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell! 

 

A „Kamionstop” 2016. január 16. (szombat) 22 órától január 17. (vasárnap) 22 óráig tart.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

A hétvégén és a jövő héten napközben az évszaknak megfelelő télies időjárással, egyes napokon jóval a fagypont alatti hőmérséklettel, továbbá sokfelé csapadékkal számolhatunk, amely befolyásolhatja a közúti határátkelőhelyek járműforgalmát. Az utazóknak célszerű alaposabban felkészülni az utazásra, elindulás előtt tájékozódni a szomszédos országok hóviszonyairól, időjárásáról, valamint szükség szerint gondoskodni a téli autózáshoz szükséges hóláncról és egyéb felszerelésekről, illetve megfelelő ruházatról, az esetleges várakozások időszakára folyadékról és élelemről.

 

Az időjárási körülmények esetleges kedvezőtlen változása miatt számolni lehet azzal is, hogy egyes időszakokban a közúti határátkelőhelyeken a személy-, illetve teherforgalomban korlátozásokat vezetnek be, akár hazánkban, akár a szomszédos országokban.

 

A nemzetközi személyforgalom számára is igénybe vehető a Röszke-Horgoš (Horgos) közúti határátkelőhely 2015. december 30-tól. Magyarország Kormányának és Szerbia Köztársaság Kormányának megállapodása alapján a Röszke-Horgoš (Horgos) közúti határátkelőhely 2015. december 30-tól visszavonásig az autópályáról letiltott nemzetközi járműforgalom, valamint a nemzetközi gyalogos és kerékpáros forgalom mellett, a nemzetközi személyforgalom - kivéve autóbusz és tehergépjármű forgalom – számára is biztosítja a határátkelést. A közúti határátkelőhely továbbra is naponta 7-19 óra között tart nyitva.

 

A román határrendőrség 2015. november 19-én 11 órától ideiglenesen szigorított ellenőrzést vezetett be a magyar–román államhatáron a határforgalom ellenőrzésében, amely mind a személy, mind a teherforgalomban továbbra is várakozások kialakulásához vezethet a Romániába történő belépéskor és kilépéskor.

 

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos, valamint az egyes országokra vonatkozó információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

 

A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen várakozás alakulhat ki péntek délutántól kilépő irányban késő estig, illetve vasárnap kora délutántól estig a belépő irányban, melynek mértéke esetenként a 15-30 percet elérheti.

 

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban jelentősebb forgalom pénteken délutántól késő estig lesz kilépő irányban. Várakozással kell számolni belépő irányban vasárnap déltől estig a belépő irányban. A várakozás mértéke esetenként a 30-60 percet is elérheti.          

A teherforgalomban a kilépő irányban péntektől kezdődően egészen szombatig várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30-60 percet is.

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherfogalomban a kamionstop időszakán kívül akár 60-180 perc várakozási idő kialakulásával lehet számolni.                                 

Ásotthalom és Tiszasziget közúti határátkelőhelyen, hétvégén 15-30 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban, az átkelőhely megnyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Békés megye

Békés megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen, a teherforgalomban január 15-én 14 és 22 óra, valamint január 16-án 08 és 22 óra között kilépő irányban 60 perc várakozás kialakulásával számolunk. Szintén várakozás alakulhat ki a belépő irányban 17-én 23 óra és január 18-án 14 óra között, amelynek mértéke elérheti a 30 percet, illetve január 17-én 8 óra és január 18-án 14 óra között a kilépő irányban 60 perc várakozás kialakulásával kell számolni.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, főként péntek déltől hétfő hajnalig, amely a 60-120 percet is elérheti a belépő irányban. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyfogalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet.

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás várható be és kilépő irányban, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet.

Beregsurány és Tiszabecs közúti határátkelőhelyen a be- és kilépő irányban a hétvégén 30-60 perc várakozással számolunk.

Barabás közúti határátkelőhelyen belépő irányban 15-30 perc várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén.

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 8-16 óra között nyitvatartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

 

Türelmesen és körültekintően vezessenek! Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.