Hétvégi közlekedési prognózis

2015. 12. 11., p - 11:14
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2015. december 11. és 2015. december 13. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken a ködös tájakon délelőtt szinte mindenütt kitisztul az idő, a megmaradó alacsonyszintű felhőzet miatt viszont az ország nagy részén jobbára erősen felhős lesz az ég, és csak átmeneti felszakadozások lehetnek. A Dunántúl nyugati és északi felén napközben viszont tovább szakadozik, csökken a felhőzet és több órára ki is süt a nap. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb néhol lehet szitálás. Általában gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, csak az Alpokalján és a Kisalföldön, illetve az északkeleti megyékben élénkül meg néhol a déli, délnyugati szél. A hőmérséklet kora délután 2 és 8 fok között alakul, késő estére 0 és 4 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton éjjel elsősorban a kevésbé felhős dél-dunántúli és a dél-alföldi régióban képződik köd, ami napközben lassan oszlik fel. Emellett napközben átmenetileg megnövekszik, estétől pedig csökken a felhőzet. A vastagabb felhőzettel borított északkeleti megyékben egy-egy zápor kialakulhat. A délnyugati, majd a nyugatira forduló szél több helyen megélénkül, a Balatontól délre azonban gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

Vasárnap változóan felhős lesz az ég, délelőtt több, délutántól egyre kevesebb felhővel. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél időnként megélénkül, majd este a Dunántúlon a szél északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul. (forrás: www.met.hu )

 

Az esőtől, ködtől vízes, csúszós utakra kell számítani, s tisztában kell lenni azzal, hogy ilyenkor a féktávolság is jelentősen megnő, a többfelé megélénkülő szél ronthatja a járművek menetstabilitását.

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk.

 

M0

2015. augusztus 3-tól 2015. december 15-ig a jobb pályán az M0-M7 csomópont 90428 ág 0+200-0+900 kilométer-szelvényben a H2 sáv zárására kerül sor az M0-M7 csomópont átépítése miatt, kiépített fix tereléssel, (éjszaka is) 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

2015. szeptember 15-től 2015. december 15-ig a bal pályán az M0-M7 csomópont 90419 ág 0+000-0+200 kilométer-szelvényben a 90419 ág kezdetétől sávelhúzás van az M0-M7 csomópont átépítése miatt, kiépített fix tereléssel, (éjszaka is) 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

2015. november 30-tól 2015. december 15-ig a bal pályán az M0-Annahegyi pihenő 90444 ágban hátsó megkerülő út sávszűkítése vízvezeték átépítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 40 km/h sebességkorlátozás mellett;

2015. november 5-től 2015. december 30-ig a bal pályán a 0+000-0+700 kilométer-szelvényben a leállósáv zárására kerül sor, tópark csomópont kiépítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

2015. november 5-től 2015. december 30-ig a jobb pályán az 1+000-0+700 kilométer-szelvényben a leállósáv zárására kerül sor, tópark csomópont kiépítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;   

 

M1

2015. december 7-től 2015. december 13-ig a 12+250-66+500 kilométer-szelvényben mindkét pályatesten a haladósáv zárására kerül sor burkolatjavítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

2015. december 7-től 2015. december 13-ig a 12+500-66+500 kilométer-szelvényben mindkét pályatesten az előzősáv és a leállósáv váltakozva történő zárására kerül sor szalagkorlát javítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

2015. december 7-től 2015. december 13-ig a 12+500-66+500 kilométer-szelvényben mindkét pályatesten az előzősáv zárására kerül sor gépi kaszálás miatt, mobil tereléssel 80, km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M35

2015. december 7-től 2015. december 13-ig a 186-203 kilométer-szelvényben mindkét pályatesten az előzősáv zárására kerül sor georadaros mérés miatt, mobil tereléssel;

 

Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell!  

A „Kamionstop” 2015. december 12. (szombat) 22 órától december 13. (vasárnap) 22 óráig tart.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 

 

A közelgő Karácsony, illetve az ünnepi készülődés, a bevásárlás miatt a hétvégén napközben élénkebb személyforgalommal kell számolni a közúti határátkelőhelyeken. A jövő hét második felétől december 17-től számolni kell azzal, hogy azok a vendégmunkásként dolgozó elsősorban ukrán, román, moldáv, szerb, macedón, bosnyák állampolgárok, akik az ünnepekre hazájukba visszatérnek, megnövelik a kilépő személyforgalmat a közúti határátkelőhelyeken.   

A hazai és nemzetközi áruszállítók, az ünnepi kereskedelmi forgalom növekedése és az év végi hosszú hétvégék miatt igyekeznek teljesíteni szerződéses kötelezettségeiket, ami a közúti határátkelőhelyek teherforgalmát december 23-ig jelentősen megnöveli. Ez szintén vezethet várakozások kialakulásához az átkelőhelyeken és alkalmanként jelentősen megemelheti az oda vezető utak járműforgalmát is. 

A hétvégén és a jövő hét elején, az évszakhoz képest magasabb nappali hőmérséklettel, számolhatunk, majd a jövő hét közepétől fokozatos lehűlés várható. Éjszaka a hőmérséklet fagypont alá süllyed, akár -1, -5 fok is lehet. A jövő hét közepétől helyenként csapadék is várható, ami befolyásolhatja a közúti határátkelőhelyek járműforgalmát. 

A horvát határszakaszon a nemzetközi személyforgalomban vonatok nem közlekednek. A magyar–szerb határszakaszon, a Röszke-Horgos vasútvonalon szünetel a vasúti közlekedés. A román határrendőrség 2015. november 19-én 11.00 órától ideiglenesen szigorított ellenőrzést vezetett be a magyar–román államhatáron a határforgalom ellenőrzésében, amely mind a személy, mind a teherfogalomban továbbra is várakozások kialakulásához vezethet a Romániába történő belépéskor és kilépéskor.

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos, valamint az egyes országokra vonatkozó információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

 

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk jelentősebb várakozás kialakulásával.

 

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk jelentősebb várakozás kialakulásával.

 

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk jelentősebb várakozás kialakulásával.

 

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozás alakulhat ki a kilépő irányban pénteken, amelynek mértéke 30-60 perc lehet. Belépő irányban szombaton és vasárnap a délutáni óráktól kezdődően 30-60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni. A teherforgalomban Tompa közúti határátkelőhelyen mindkét irányban 30-60 perc várakozással lehet számolni a hétvégén.

 

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen a forgalom növekedésével lehet számolni, amely a hétvégén a személyforgalomban 30-90 perc, a teherforgalomban 60-120 perc várakozást eredményezhet.

A gyorsabb határátlépés érdekében célszerű a 7 és 19 óra között nyitva tartó Tiszasziget és Ásotthalom közúti határátkelőhelyek felé kerülni. Ásotthalom közúti határátkelőhelyen 30-60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén.

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherfogalomban 60-120 perc, a személyforgalomban 30-60 perc várakozás alakulhat ki a hétvégén.

 

Békés megye

Gyula közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban pénteken a kilépő, vasárnap a belépő irányban 30-60 perc várakozás kialakulásával kell számolni. A személyforgalomban hétvégén a szokásosnál élénkebb forgalommal lehet számolni.

 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen a szombat 16.00 órától kilépő irányban 60-120 perc, belépő irányban 60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni a teherforgalomban hétfőn reggel 7 óráig. A személyforgalomban várakozás alakulhat ki december 18-ig kilépő és belépő irányban egyaránt, amely akár elérheti a 30 percet.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni főként vasárnap déltől hétfő hajnalig, amely a 60-120 percet is elérheti a kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyfogalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől, péntek reggelig, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet.

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás várható be és kilépő irányban, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja a várakozás.

Beregsurány és Tiszabecs közúti határátkelőhelyen kilépő irányban a hétvégén 30-60 perc várakozással számolunk. A belépő irányban szombaton, vasárnap és hétfőn várakozás kialakulásával kell számolni a személyforgalomban, melynek mértéke meghaladhatja a 60 percet.

Csengersima közúti határátkelőhelyen személyforgalomban kilépő irányban esetenként 30-60 perc várakozás alakulhat ki.  

Barabás közúti határátkelőhelyen belépő irányban 15-30 perc várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén.

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 8-16 óra között nyitvatartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.