Hétvégi közlekedési prognózis

2015. 11. 20., p - 12:09
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2015. november 20. és 2015. november 22. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken napközben fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Eleinte csak elszórtan, főleg északon, délutántól, estétől már többfelé eső várható. A délnyugati szél több helyen megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A csúcshőmérséklet 10 és 16 fok között alakulhat.

Szombaton borult lesz az ég, sokfelé eső várható. Az ország déli részén jelentős mennyiségű eső eshet. A szél reggeltől északnyugatira fordul és erős marad, továbbra is viharos széllökésekre lehet számítani. Lehűlés, erős hideg várható. Napközben nem emelkedik a hőmérséklet, reggel és délután 4 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk. Délutántól az északnyugati, nyugati, magasabban fekvő tájakon havas eső, hó is lehet. 

Vasárnap a délelőtti órákban borongós marad az idő, elszórtan havas eső, eső és hózápor valószínű. Kezdetben még erős lesz az északnyugati szél, majd mérséklődik a légmozgás. A maximum-hőmérséklet már csak 5-7 fok körül alakul. 

Az esőtől, ködtől vizes, csúszós utakra kell számítani, s tisztában kell lenni azzal, hogy ilyenkor a féktávolság is jelentősen megnő, a többfelé megélénkülő szél ronthatja a járművek menetstabilitását.
 
A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk.
 
M0
2015. november 30-ig a jobb pályán az M0-M7 csomópont 90428 ág 0+200-0+900 kilométerszelvényben a H2 sáv zárására kerül sor az M0-M7 csomópont átépítése miatt, kiépített fix tereléssel, (éjszaka is) 60 km/ó sebességkorlátozás mellett;

2015. november 30-ig a bal pályán az M0-M7 csomópont 90419 ág 0+000-0+200 kilométerszelvényben a 90419 ág kezdetétől sávelhúzás van az M0-M7 csomópont átépítése miatt, kiépített fix tereléssel, (éjszaka is) 60 km/ó sebességkorlátozás mellett;

M1
2015. november 22-én a bal pályán az M1 16+600-16+000, 90411 0+000-0+230, 90402 0+000-0+150 kilométerszelvényben a haladó sávok zárása váltakozva, mobil tereléssel, (8 óra-16 óra) burkolatjel eltávolítás-festés miatt, 60 km/ó sebességkorlátozás mellett;

M3

2015. november 16-2015. november 22-ig a 151-150 kilométerszelvényben a bal pályatesten haladósáv zárására kerül sor hídjavítás miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 80 km/ó sebességkorlátozás mellett; 

2015. november 23-2015. november 26-ig a 83+200-82+750 kilométerszelvényben a jobb pályatesten előzősáv zárására kerül sor hídjavítás miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 80 km/ó sebességkorlátozás mellett;
M5
A 16+900-16+700 kilométerszelvényben előreláthatóan 2015. november 22-2015. november 30-ig a bal pályatesten a leállósáv zárására kerül sor KÖZOP térvilágítás kiépítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 100 km/ó sebességkorlátozás mellett;

A 16+300-16+400 kilométerszelvényben előreláthatóan 2015. november 30-ig a jobb pályatesten a leállósáv zárására kerül sor KÖZOP térvilágítás kiépítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 80 km/ó sebességkorlátozás mellett;

A 14+800-15+400 kilométer-szelvényben előreláthatóan 2015. november 30-ig a jobb pályatesten, GYES sáv zárására kerül sor KÖZOP térvilágítás kiépítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 60 km/ó sebességkorlátozás mellett;

M7 

2015. november 21-én a 191+755 kilométerszelvényben a jobb és bal pályatesten a H2 sáv zárása korlátépítés miatt, mobil tereléssel, 80 km/ó sebességkorlátozás mellett;

2015. november 22-én a 192+415 kilométerszelvényben a jobb és bal pályatesten a H2 sáv zárása korlátépítés miatt, mobil tereléssel, 80 km/ó sebességkorlátozás mellett;

A többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! 
Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell!  

A „Kamionstop” 2015. november 21. (szombat) 22 órától november 22. (vasárnap) 22 óráig tart.
 
A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 A magyar-horvát és a magyar-szerb határszakaszon jelenleg nem érkeznek illegális bevándorlók, azonban a déli határszakaszon a helyzet váratlanul megváltozhat. A közúti és vasúti határátkelőhelyeken megjelenő illegális bevándorló csoportokkal kapcsolatos intézkedések esetenként hosszabb-rövidebb ideig akadályozhatják a közlekedést. A horvát határszakasz érintett vasúti határátkelőhelyein át közlekedő vonatok a nemzetközi személyforgalomban nem közlekednek. A magyar-szerb határszakaszon, a Horgos-Röszke vasútvonalon szünetel a vasúti közlekedés. 
 
A román határrendészeti hatóság 2015. november 19-én 11 órától szigorító intézkedéseket vezetett be a magyar-román államhatáron a határforgalom ellenőrzésben, amely mind a személy, mind a teherfogalomban várakozások kialakulásához vezethet a Románia felé történő belépéskor és az onnan történő kilépéskor. 
  
Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos információk, tanácsok továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon. 

A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom ellenőrzésére és biztosítják a szükséges humánerőforrást és technikai feltételeket. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kerülhet kialakításra a várakozások csökkentése érdekében.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint arra alkalmas készülékkel a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) alkalmazás segítségével tájékozódhatnak.

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozás alakulhat ki a kilépő irányban pénteken, amelynek mértéke 30 perc lehet. Belépő irányban vasárnap 30 perc várakozás kialakulásával lehet számolni. Szombaton és vasárnap is a megye közúti határátkelőhelyein napközben a szokásosnál élénkebb forgalommal, esetenként kisebb várakozással lehet számolni. 

A teherforgalomban Tompa közúti határátkelőhelyen mindkét irányban 30-60 perc várakozással lehet számolni a hétvégén.

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalom növekedésével lehet számolni, ami pénteken délután és szombaton napközben belépő irányban 30-60 perc, míg vasárnap délután kilépő irányban 30-60 perc várakozást eredményezhet.

A teherforgalomban Röszke autópálya határátkelőhelyen 60 perc várakozással kell számolni.

A gyorsabb határátlépés érdekében célszerű 7-19 óra között nyitva tartó Tiszasziget és Ásotthalom közúti határátkelőhely felé kerülni, amely helyeken nem számolunk várakozás kialakulásával.

Nagylak (Csanádpalota) autópálya határátkelőhelyen a teherfogalomban kilépő irányban akár 60-120 perc várakozás is kialakulhat. 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen november 21. és november 23. között folyamatosan kialakulhat 60 perc várakozás kilépő irányban. 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni főként vasárnap déltől hétfő hajnalig, amely a 60-120 percet is elérheti a kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyfogalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől péntek reggelig, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet. 

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás várható be és kilépő irányban, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja a várakozás.

Beregsurány és Tiszabecs közúti határátkelőhelyen kilépő irányban a hétvégén 30-60 perc várakozással számolunk. A belépő irányban szombaton, vasárnap és hétfőn várakozás kialakulásával kell számolni a személyforgalomban, melynek mértéke meghaladhatja a 60 percet. 

Csengersima közúti határátkelőhelyen személyforgalomban kilépő irányban esetenként 30-60 perc várakozás alakulhat ki.  

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 8-16 óra között nyitvatartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval. 

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.