Hétvégi közlekedési prognózis

2015. 10. 09., p - 10:40
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2015. október 9. és 2015. október 11. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak helyenként vékonyodhat el, szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Kezdetben elszórtan, majd egyre inkább az ország északi felén, és ott is mind kevesebb helyen valószínű kisebb eső, zápor. Mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton túlnyomóan borult lesz az ég, inkább csak északon, északkeleten lehet némi napsütés. Napközben elszórtan fordulhat elő eső, zápor, majd estétől dél felől egyre többfelé ered el az eső Az északkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12 fok között várható, de északon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

Vasárnap borult lesz az ég, országszerte várható eső. Jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani! Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, keleten viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 12 fok között alakul. (forrás: www.met.hu)

 

Az esőtől vízes, csúszós utakra kell számítani, s tisztában kell lenni azzal, hogy ilyenkor a féktávolság is jelentősen megnő, a többfelé megélénkülő szél ronthatja a járművek menetstabilitását.

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk.

 

M0

A 0+000-3+000 kilométer-szelvényben 2015.08.01-2015.10.15-ig a jobb pályatesten a H2 és a H1 haladósáv szűkítésére kerül sor (H2: 3,0 m, H1: 3,5 m), sávelhúzással a déli szektor jobb pálya felújítása miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 60 km/h sebességkorlátozás mellett.

2015.08.01-2015.10.15-ig az M0-M1 csomópont 90408, 90409 és 90413 ágak jobb pályán történő teljes zárására kerül sor a déli szektor jobb pálya felújítása miatt, kiépített fix tereléssel. Bal pálya járható az 1. számú főút felé.

Az 5+150-4+200 kilométer-szelvényben 2015.09.14-2015.10.31-ig a bal pályatesten a Fix H1 sáv zárására kerül sor rézsűcsúszás burkolatjavítás miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett.

 

M1

A 12+500-66+500 kilométer-szelvényben 2015.10.06-2015.10.11-ig mindkét pályatesten az előzősáv és a leállósáv váltakozva történő zárására kerül sor szalagkorlát javítás miatt, mobil tereléssel 80 km/h sebességkorlátozás mellett.

A 13+500-12+200 kilométer-szelvényben 2015.09.07-2015.11.11-ig a bal pályatesten sávelhúzással az előzősáv zárására kerül sor az elválasztósávban végzett betonterelőelem építés miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 60 km/h sebességkorlátozás mellett.

A 12+300-22+000 kilométer-szelvényben 2015.10.10-én 22.00-06.00 óra közötti időben a jobb pályatesten pályazárás lesz portál építés miatt kiépített fix tereléssel, 60 km/h sebességkorlátozás mellett. A forgalom kiterelése a jobb 14-es Törökbálinti csomóponton keresztül. Terelőút a 8102 és az 1. számú főút Sasfészek-tó pihenőn keresztül.

A 125+900-127+000 kilométer-szelvényben 2015.10.05-2015.10.15-ig a jobb pályatesten a belső sáv zárására kerül sor, sávelhúzással hídszegély javítás miatt, kiépített fix tereléssel 60 km/h sebességkorlátozás mellett.

A 127+600-126+500 kilométer-szelvényben 2015.10.05-2015.10.15-ig a bal pályatesten a belső sáv zárására kerül sor, sávelhúzással hídszegély javítás miatt, kiépített fix tereléssel 60 km/h sebességkorlátozás mellett.

 

M5

A 13+000-17+800 kilométer-szelvényben 2015.08.17-2015.10.15-ig a bal pályatesten a fix H2 haladósáv zárására kerül sor KÖZOP betonfal kiépítése (az elválasztósávban) miatt kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 80 km/h sebességkorlátozás mellett. A 16+300-17+550 km szelvény között 1 sáv, a 13+000-16+300 kilométer-szelvény között 2 sáv járható.

A 12+200-17+550 kilométer-szelvényben 2015.08.24-2015.10.15-ig a jobb pályatesten a fix H2 haladósáv zárására kerül sor KÖZOP betonfal kiépítése (az elválasztósávban) miatt kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 80 km/h sebességkorlátozás mellett. A 13+000-15+000 km szelvény között és a 16+200-17+550 kilométer-szelvények között 1 sáv járható.

A 16+800-17+400 kilométer-szelvényben 2015.08.26-2015.10.31-ig a jobb pályatesten a leállósáv zárására kerül sor KÖZOP térvilágítás kiépítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 80 km/h sebességkorlátozás mellett.

A 15+000-16+400 kilométer-szelvényben 2015.10.09-2015.10.31-ig a jobb pályatesten a leállósáv zárására kerül sor KÖZOP térvilágítás kiépítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 80 km/h sebességkorlátozás mellett.

Inárcs térségében 2015. június 17-től hídfelújítási munkákat végeznek a 36-os és 38-as kilométer-szelvények között. A munkálatok az autópálya mindkét oldalát érintik. A hídfelújítási munkálatok várhatóan június 17. és október 15. között zajlanak a 37-es kilométer-szelvényben. A folyamatos és biztonságos közlekedés feltételeinek fenntartása érdekében sávelhúzással lesz biztosítva az érintett pályaszakasz 2x2 sávos forgalmi kapacitása, kivéve a munkálatokhoz szükséges terelés kiépítését és elbontását. A munkálatok ideje alatt 60 km/h sebesség korlátozás lesz érvényes (www.aka.hu).

 

M51

A 27+500-28+600 kilométer-szelvény között 2015.09.24-2015.10.31-ig a bal pályatesten a haladósáv zárására kerül sor KÖZOP térvilágítás kiépítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 60 km/h sebességkorlátozás mellett.

Az M51-M5 csomópontban az 50418 ág teljes zárására kerül sor 2015.10.09-2015.10.31-ig KÖZOP térvilágítás kiépítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) sebességkorlátozás mellett.

 

Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell!  

A „Kamionstop” 2015. október 10. (szombat) 22.00 órától október 11. (vasárnap) 22.00 óráig tart.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 

A magyar-szerb határszakaszon Röszke közúti határátkelőhely bizonytalan ideig zárva tart.

A magyar–horvát határszakaszon a határfogalomban nem kell számolni várakozás kialakulásával, azonban a Horvátország felől érkező illegális bevándorlókkal kapcsolatos intézkedések esetenként hosszabb rövidebb ideig akadályozhatják a közúti és vasúti közlekedést a határátkelőhelyeken. 

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos információk, tanácsok továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a www.konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

 

A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom ellenőrzésére és biztosítják a szükséges humánerőforrást és technikai feltételeket. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kerülhet kialakításra a várakozások csökkentése érdekében.

 

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint arra alkalmas készülékkel a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) alkalmazás segítségével tájékozódhatnak.

 

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Bács-Kiskun megye

Tompa, Bácsalmás és Hercegszántó közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozás alakulhat ki a kilépő irányban pénteken, amelynek mértéke 30 perc lehet. Belépő irányban vasárnap lehet 30 perc várakozás kialakulásával számolni.

A teherforgalomban Tompa közúti határátkelőhelyen mindkét irányban 30-60 perc várakozással lehet számolni a hétvégén.

 

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalom növekedésével lehet számolni, szombaton egész nap belépő irányban 30-60 perc, míg szombaton délután kilépő irányban 30 perc várakozást is eredményezhet.

 

A teherforgalomban Röszke autópálya határátkelőhelyen, pénteken és szombaton 60 perc várakozással kell számolni.

 

A gyorsabb határátlépés érdekében célszerű 07 és 19 óra között nyitva tartó Tiszasziget és Ásotthalom közúti határátkelőhely felé kerülni, amely helyeken nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Nagylak (Csanádpalota) autópálya határátkelőhelyen a teherfogalomban kilépő irányban akár 60-120 perc várakozás is kialakulhat.

 

Békés megye

Békés megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban kilépő irányban szombaton 0 órától 24 óráig 60 perc várakozással lehet számolni. Hétfőn 0 órától 9 óráig kilépő és vasárnap 3 órától hétfőn 8 óráig belépő irányban 60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni. 

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban várakozással kell számolni vasárnap és hétfőn, melynek mértéke elérheti a 90-120 percet. A belépő irányban 60-180 perc várakozás alakulhat ki. A teherforgalomban forgalomtorlódás nem várható.

 

Beregsurány közúti határátkelőhelyen kilépő irányban szombaton 30 perc várakozással számolunk. A belépő irányban szombaton, vasárnap és hétfőn várakozás kialakulásával kell számolni a személyforgalomban, melynek mértéke meghaladhatja a 60 percet.

 

A 7 és 19 óra között nyitvatartó Barabás közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Tiszabecs közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Csengersima közúti határátkelőhelyen személyforgalomban nem, kilépő teherfogalomban pedig a román határrendészeti szerv szigorított ellenőrzése miatt lehet számolni 30-60 perc várakozás kialakulásával.

 

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 8-16 óra között nyitvatartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30-60 percet.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval. 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.