Hétvégi közlekedési prognózis

2016. 09. 23., p - 12:28
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2016. szeptember 23. és 2016. szeptember 25. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken fátyol-, és gomolyfelhők zavarják meg a szeptemberi napsütést, csapadékra nem kell számítani. Reggel ismét hideg lesz, 1 és 10 fok között alakul a hőmérséklet, több helyen alakulhat talajmenti fagy is előfordulhat. Délután 20 fok körül alakul a hőmérséklet. 

Szombaton a napsütés mellett felhős lesz az ég, és elszórtan zápor is kialakulhat. Az északnyugati szél főleg északon élénkül meg. A délutáni órákban 19 és 24 fok közötti értékeket mérhetünk.

Vasárnap reggelre sokfelé válik párássá a levegő, foltokban köd is képződik. Napközben a párásság megszűnik és változóan felhős idő lesz, néhol lehet csak zápor. Reggel 9, délután 20 fok körül alakul a hőmérséklet.

(forrás:koponyeg.hu)

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk.

M0

2016. augusztus 19-2016. szeptember 25-ig az M0-M1 csomópont 90407 ág bal pályatesten teljes sáv zárása, tópark, M0-M1 csomópont átépítés miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. augusztus 19-2016. szeptember 25-ig az M0-M1 csomópont 90411 ág 0+750-0+1663 bal pályatesten az adott kilométerszelvényben teljes sáv zárása, tópark, M0-M1 csomópont átépítés miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett.

M1

2016. február 11-től folyamatosan a 29+600-31+650 kilométerszelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. február 11-től folyamatosan a 39+150-40+200 kilométerszelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. február 11-től folyamatosan az 52+300-49+650 kilométerszelvény bal pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. szeptember 13-2016. szeptember 30-ig a 15+000-13+800 kilométerszelvény a bal pályatesten sávelhúzás sávok szűkítésével, tópark, közúti kapcsolatok létesítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. augusztus 30-2016.szeptember 30-ig a 13+300-15+000 kilométerszelvény jobb pályatesten sávelhúzás sávok szűkítésével, tópark, közúti kapcsolatok létesítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett.

M3

2016. szeptember 19-2016. szeptember 25-ig a 90-113 kilométerszelvény bal és jobb pályatesten haladó/előző sáv zárása burkolatjavítás miatt, mobil tereléssel (munkaidőben: 8.00 – 14.30-ig), 80 km/h sebességkorlátozás mellett.

Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell! 

Tájékoztatás

A „Kamionstop” 2016. szeptember 24. (szombat) 22 órától szeptember 25. (vasárnap) 22 óráig tart.

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

A Magyarországon áthaladó tranzitforgalom továbbra is erőteljes, emiatt jelentős ki és belépő forgalommal, elsősorban a szerb, az ukrán és a román viszonylatban hosszabb-rövidebb várakozással kell számolni a közúti határátkelőhelyeken. A határmenti turizmus miatt szintén élénkebb lesz a ki és belépő személyforgalom a következő hét minden napján. 

Ausztria a schengeni belső határokon 9 volt határátkelőhelyen, határon átvezető úton, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-240 percet is meghaladhatja.

A külföldre utazóknak javasoljuk, hogy indulás előtt ellenőrizzék az úti okmány érvényességét, a gépkocsi műszaki állapotát, továbbá rendelkezzenek elegendő mennyiségű folyadékkal, élelemmel tekintettel az esetleges várakozásokra és a következő hétvégén várható magas nappali hőmérsékletre.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos, valamint az egyes országokra vonatkozó információk, tanácsok továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

Tájékoztatom, hogy 2016. szeptember 23. és 2016. szeptember 29. között a határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul.

Ausztria a schengeni belső határokon a volt határátkelőhelyeken, határon átvezető utakon, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-240 percet is meghaladhatja.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos, valamint az egyes országokra vonatkozó információk, tanácsok továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban akár 30 perc várakozás alakulhat ki pénteken. illetve vasárnap délutántól kezdődően késő estig a belépő irányban, melynek mértéke elérheti a 30-60 percet. Tompa közúti határátkelőhelyen a magyar állampolgárok pénteki, szombati szabadkai bevásárlása mind kilépő, mind belépő irányban tovább növeli majd a forgalmat. A teherforgalomban pénteken kilépő irányban 30-60 perc várakozással lehet számolni.

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban pénteken, szombaton akár 30-60 perc várakozás is kialakulhat. Belépő irányban péntek délutántól vasárnap késő estig 30-90 perc várakozás alakulhat ki személyfogalomban. Pénteken és szombaton kilépő irányú teherforgalomban akár 60-120 perc várakozás alakulhat ki.

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban pénteken és szombaton 60-180 perc várakozással lehet számolni.

Ásotthalom és Tiszasziget közúti határátkelőhelyen, hétvégén 15-30 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban különösen a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.                  

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen a kilépő teherforgalmi sávon 2016. szeptember 24-én 10.00 órától 22.00 óráig 120 perc, 2016. szeptember 25-én 23.00 órától 2016. szeptember 26-án 20.00 óráig 120 perc várakozás kialakulásával számolunk. A belépő teherforgalomban 2016. szeptember 25-én 23.00 órától 2016. szeptember 26-án 20.00 óráig 60 perc várakozás kialakulásával számolunk.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, szombaton és vasárnap, illetve hétfőn reggel belépő irányban, melynek mértéke 30-180 perc lehet. Kilépő irányban szombaton 30-120 perc, illetve vasárnap hajnaltól egészen hétfő estig 30-180 perc várakozással kell számolni a személyforgalomban. A teherforgalomban forgalomtorlódás várható kilépő irányban, melynek mértéke akár 60-180 perc is lehet.

A 7-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a határátkelőhely nyitásakor, illetve főként zárásakor, melynek mértéke elérheti a 30 percet is.

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet.

Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban szombaton 60 perc várakozással számolunk. A belépő irányban szombaton, vasárnap és hétfőn várakozás kialakulásával kell számolni, melynek mértéke elérheti a 30-90 percet is.

Csengersima és Vállaj közúti határátkelőhelyen a fürdő- és bevásárló turizmus miatt belépő irányban a reggeli, illetve a délelőtti órákban, továbbá a kilépő irányban a délutáni és az esti órákban 15-30 perc várakozással lehet számítani.

Csengersima közúti határátkelőhelyen bármely napszakban kialakulhat 30 perc várakozás elsősorban a hazatérő és visszautazó, román vendégmunkások csoportos utazása miatt. 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.