Hétvégi közlekedési előrejelzés
A 2014. október 3. és október 5. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közlekedésben résztvevők.
Pénteken reggel párás, foltokban ködös idő lesz. Napközben a köd nagy része feloszlik, és a változóan felhős égből elszórtan alakul ki záporeső. 17-19 fok körüli értékeket mérhetünk délután. Szombaton ismét párás, több helyen ködös lesz a levegő. Délelőtt lassan feloszlik a köd és közepesen felhős lesz az ég. Egy-egy zápor továbbra is előfordulhat. 17 fok köré kúszik a hőmérő higanyszála. Vasárnaptól reggelente párás, ködös idő valószínű. Délutánonként szép napos és tartósan ködfelhős tájak váltakozhatnak.
A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatás adjuk:
M0
A 60+920 km szelvénynél a bal pályatesten 2014.09.28-tól előreláthatóan 2014.10.13-ig fél tábla bontása, betonozásra történő előkészítése, majd új táblák betonozása miatt a H1 sáv le lesz zárva, a forgalom kiépített fix terelés (éjszaka is) mellett halad;
A 67+610-67+635 km szelvények között a jobb pályatesten 2014. szeptember 24-től táblabontás miatt a külső sáv zárására kerül sor, a forgalom kiépített fix terelés (éjszaka is) mellett halad;
M1
A 12+500-66+500 km szelvénynél mindkét pályatesten 2014.09.29-től 2014.10.04-ig burkolatjel festés miatt az előző sáv zárására kerül sor mobil tereléssel 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
M3
A 219+700 és a 221+050 km szelvények között a jobb pályatesten 2014. április 2-tól kezdődött hídépítés még tart, emiatt az előző és a leálló sáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve;
A 222+100-220+800 km szelvények között a bal pályatesten 2014. április 3-tól kezdődött hídépítés még tart, emiatt az előző és a leálló sáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve;
M30
A 27+000-28+600 km szelvények között 2014. augusztus 18-tól várhatóan 2014. november 1-ig a teljes jobb pálya zárására kerül sor kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80/60/40 km/h sebességkorlátozás mellett az M30 végcsomópont építése miatt. A forgalom a bal pályán halad mindkét irányban, 1+1-es forgalomterelés mellett;
A többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek.
A felsoroltak tájékoztató jellegűek: Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!
Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani!
Tájékoztató
A „Kamionstop” 2014. október 4. (szombat) 22 órától október 5. (vasárnap) 22 óráig tart.
Az esőtől vizes, csúszós utakra kell számítani, s tisztában kell lenni azzal, hogy ilyenkor a féktávolság is jelentősen megnő, a köd miatt pedig csökkenhet a látótávolság!
Türelmesen és körültekintően vezessenek! Biztonságos és balesetmentes közlekedést!
A határforgalom alakulásával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.
A határátkelőhelyeket érintő informatikai fejlesztéssel kapcsolatos munkálatok következtében 2014. október 05-én vasárnap, 1 és 5 óra közötti időszakban kialakulhatnak rövidebb, akár 15-30 perces várakozások, elsősorban a harmadik országbeli állampolgárok esetében. A munkálatok öt menetrendszerinti nemzetközi viszonylatban közlekedő vonatot (a szerb határszakaszon a ki-, és belépő Beograd nemzetközi gyorsvonatot, a román határszakaszon a belépő Korona IC-t, illetve a ki-, és belépő Dácia nemzetközi gyorsvonatot), valamint két érkező schengeni külső repülőjáratot is érintenek. A Rendőrség a határforgalom-ellenőrzés folyamatossága érdekében szükséges létszámú szolgálati személyt biztosít a fenti időpontban.
Az Ukrajnába történő be-és kiutazással kapcsolatos tanácsok, információk továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján, a „konzuliszolgalat.kormany.hu” oldalon olvashatóak.
A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:
Zala megye
Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.
Somogy megye
Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.
Baranya megye
Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.
Bács-Kiskun megye
Tompa közúti határátkelőhelyen péntek este, valamint szombat délelőtt kell megnövekedett forgalommal számolni a kilépő személyforgalomban, amely 15-30 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. A belépő irányban vasárnap déltől estig kell várakozás kialakulásával számolni, amely elérheti a 30-60 percet.
A teherforgalomban a be-és kilépő irányokban lehet várakozás kialakulásával számolni a hétvégén a kamionstop időszakát kivéve, amelynek mértéke a 30-60 percet várhatóan nem haladja meg.
Csongrád megye
Nagylak közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban a kamion stop időszakát kivéve a kilépő irányban 30-120 perc, belépő irányban 60-120 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.
Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban, pénteken kora délutántól késő estig a kilépő irányban várható megnövekedett forgalom, melynek következtében akár 30-60 perc lehet a várakozás. A belépő irányban vasárnap déltől estig lehet számolni várakozás kialakulásával, amelynek mértéke időnként elérheti a 60 percet is.
Röszke autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban péntektől szombat estig a kilépő irányban 60 perc, vasárnap 22 óra után belépő irányban 60 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.
Ásotthalom közúti határátkelőhelyen, a hét minden napján 15-30 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban az átkelőhely megnyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.
Békés megye
A teherforgalomban Gyula közúti határátkelőhelyen a kilépő irányban alakulhat ki várakozás a hétvégén - a hétvégi kamionstop időszakát kivéve -, melynek mértéke elérheti a 60-120 percet is. A hétvégét követően pedig belépő irányban kell számolni várakozás kialakulásával, melynek mértéke szintén elérheti a 60-120 percet is.
Hajdú-Bihar megye
Ártánd közúti határátkelőhelyen a kilépő teherforgalomban szombaton, 4-én 10-22 óra között 60 perc várakozás alakulhat ki. Vasárnap 5-én 23 órától, hétfőn 12 óráig kilépő irányban 60 perc várakozás alakulhat ki a teherforgalomban. Vasárnap 5-én hajnali 1 órától 5 óráig ki-, és belépő irányban 30-60 perc várakozás alakulhat ki a személyforgalomban.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni főként vasárnap déltől hétfő hajnalig, amely a 60-120 percet is elérheti a kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyforgalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől, péntek reggelig, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet.
Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás kilépő irányban várható, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja.
Beregsurány közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén a személyfogalomban napközben be- és kilépő irányban, melynek mértéke várhatóan 30-60 perc lehet.
A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 7-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A két átkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően, akár 30 perc várakozással is lehet számolni.
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)
A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.
Az utasoknak javasoljuk, hogy tájékozódjanak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon.
A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerülhet sor a várakozások csökkentése érdekében.