Halálos vonatgázolás Debrecenben

2016. 05. 09., h - 11:19
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vonat gázolta el a férfit.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. május 9-én 10 óra 20 perc körül a Debrecen, Faraktár utcai felüljáró alatti vasúti pályatesten egy férfit elütött egy pályakarbantartó vonat. A férfi a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés ideje alatt a vasúti forgalom lassítás mellett haladhat a másik sínpályán.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja a baleset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.