Halálos ütközés

2015. 11. 13., p - 07:36
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyszínen életét vesztette a személygépkocsi vezetője, aki egy, a forgalmi sávjába átcsúszó kamionnak ütközött.

Halálos közlekedési baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya egy 41 éves tatabányai férfival szemben, aki tehergépjárművével 2015. május 22-én ütközött össze egy személygépkocsival a 1119. számú úton. A férfi egy erősen jobbra ívelésű kanyarból kijövet csúszott át járművével a szembejövő forgalmi sávba, amelyet az autós már nem tudott kikerülni. A kocsi az ütközést követően az út melletti füves árokba csapódott, vezetője a helyszínen életét vesztette. A halálos közúti közlekedési baleset körülményeinek vizsgálatát az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte és 2015. november 10-én vádemelési javaslattal megküldte a Tatabányai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.