Halálos közlekedési baleset Vasvárnál

2015. 09. 20., v - 17:34
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Motorkerékpárjával fának csapódott egy férfi.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy vasvári férfi Vasvár felől Gersekarát irányába közlekedett a 7441-es számú úton, Vasvár térségében 2015. szeptember 20-án 14 óra 30 perc körüli időben. Haladása során eddig tisztázatlan okból elvesztette uralmát járműve felett és egy fának csapódva állt meg. A 44 éves férfi a baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

Halálos közlekedési baleset.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.