Halálos közlekedési baleset Szombathelyen

2015. 12. 12., szo - 11:53
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Útlezárásra kell számítani a 11-es Huszár úton.

Az elsődleges információk szerint egy 39 éves helyi nő kerékpárjával közlekedett Szombathelyen 2015. december 12-én 11 óra 30 perc körüli időben. A kerékpáros az Öntő utcából a 11-es Huszár útra történő kanyarodása során egy személygépkocsival ütközött. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés idejére a rendőrség a balesettel érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta és a forgalmat a környező utcák felé tereli (Saághy István utca, Öntő utca).

Teljes útlezárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.