Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset Lillafürednél

2015. 08. 12., sze - 16:40
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy külföldi motoros a közút felett átívelő alagút falának ütközött és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az elsődleges adatok szerint 2015. augusztus 12-én 15 óra 30 perc körüli időben Lillafürednél, a Hollóstető felé vezető 2505-ös számú út 42-es kilométerszelvényében egy belga felségjelzésű motorkerékpár eddig tisztázatlan körülmények között a műút felett átívelő alagút falának ütközött. A motorkerékpárt vezető 60-65 év közötti férfi a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A helyszínelés ideje alatt az érintett útszakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett halad.

 

Kérjük, fokozott figyelemmel vezessenek!

A helyszínelés ideje alatt rendőri irányítás mellett halad a forgalom


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.