Halálos baleset Szentlőrinc és Cserdi között

2015. 12. 12., szo - 18:01
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetben egy 24 éves férfi életét vesztette.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2015. december 12-én 16 óra 30 perc körüli időben Szentlőrinc és Cserdi között egy kistehergépkocsi eddig tisztázatlan okok miatt elütött két gyalogosan közlekedő férfit. A baleset során egy 24 éves cserdi lakos életét vesztette, társát az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon kívül gyógyuló, súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A helyszíni szemle ideje alatt teljes útlezárás van érvényben, kerülni Hetvehely felé lehet. 

Kérjük a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.