Halálos baleset Kecskemét térségében

2016. 05. 01., v - 15:28
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy vonat és egy segédmotor-kerékpár ütközött.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. május 1-jén 14 óra 19 perckor Kecskemét külterületén, az 5218-as számú út 5-ös kilométerszelvényénél egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfi eddig tisztázatlan körülmények között egy vonat elé hajtott, melynek következtében összeütköztek. A balesetben a helyi lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Baleset


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.