Halálos baleset Hajdú-Bihar megyében

2015. 11. 19., cs - 10:30
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy menetrend szerinti autóbusz elsodort egy kerékpárost a Balmazújváros és Debrecen közötti úton.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. november 19-én 7 óra körüli időben egy menetrend szerinti autóbusz közlekedett Balmazújváros irányából Debrecen felé a 3316-os úton, amikor a 31. kilométerszelvényben eddig tisztázatlan körülmények között elsodort egy, vele azonos irányban közlekedő kerékpárost. A 45 éves férfi a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően elhunyt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.