Halálos baleset Debrecenben

2015. 10. 28., sze - 10:35
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy teherautó ütött el egy kerékpárral közlekedő 7 éves gyereket.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. október 28-án 10 óra 10 perc körüli időben Debrecen, Erdély utca és Somlyai utca kereszteződésében egy tehergépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy kerékpárral közlekedő gyereket. A baleset következtében a 7 éves gyerek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.