Halálos baleset Békés megyében

2016. 06. 11., szo - 06:09
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személygépkocsi kerékpárjaival közlekedő két nőt ütött el Mezőhegyes külterületén. A rendőrség teljes útlezárás mellett folytatja a helyszínelést.

Halálos közúti közlekedési baleset történt 2016. június 11-én 4 óra 30 perc körül a 4427-es úton, Mezőhegyes külterületén. Tótkomlós irányába haladt kerékpárjaival két nő, akiket a velük azonos irányba közlekedő személygépkocsi elütött.  Az egyik biciklis súlyos sérülést szenvedett, a másik sérült 5 óra 30 perckor a helyszínen elhalálozott. A rendőrség teljes útlezárás mellett folytatja a helyszínelést. Kerülni Pitvaros és Mezőkovácsháza felé lehet. A rendőrök segítenek a forgalom terelésében.

Baleset helyszíne


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.