Halálos baleset Balmazújvárosban

2015. 11. 18., sze - 13:07
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy teherautó ütött el egy kerékpárral közlekedő férfit.

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Balmazújvárosban, a Veres Péter és a Kastélykert utcák kereszteződésében. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. november 18-án 12 óra 30 perc körüli időben egy tehergépkocsi és egy kerékpárral közlekedő férfi egymás mellett párhuzamosan haladtak a Kastélykert utcán. Amikor a Veres Péter utca kereszteződésébe érkeztek a teherautó jobbra kanyarodás közben, eddig tisztázatlan körülmények között a kerékpárost elütötte. A baleset következtében a férfi8t olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset bekövetkezésének körülményeit a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.