Halálos baleset az 5301-es számú úton

2016. 01. 04., h - 16:15
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőr a helyszínen életét vesztette.

A jelenleg rendelkezésre álló információnk alapján az 5301-es számú út 17-es kilométerénél 2016. január 4-én 15 óra 10 perc körüli időben eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi fának csapódott. A baleset következtében a sofőr a helyszínen életét vesztette.

 

Az érintett útszakaszon 15 óra 45 perctől félpályás útlezárás van érvényben.

 

 

Forgalomkorlátozás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.