Halálos baleset a XIII. kerületben

2015. 11. 03., k - 12:48
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy nő vesztette életét a balesetben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. november 3-án 11 óra 45 perc körüli időben a Budapest XIII., Béke utca és a Rokolya utca kereszteződésében eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi egy a kijelölt gyalogátkelőhelyen áthaladni szándékozó nőt elütött. A baleset következtében a 82 éves néni olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az adott útszakaszon torlódás várható. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.