Halálos baleset a 8-as számú főúton

2015. 09. 05., szo - 17:36
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Forgalomterelés Veszprém közelében.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint két személygépkocsi ütközött 2015. szeptember 5-én 16 óra 45 perc körüli időben a 8-as számú főút 45. kilométerszelvényében. A balesetben egy személy életét vesztette.  A helyszíni szemle idejére a rendőrök a négysávos főút 3 forgalmi sávját lezárták. A forgalom a főút Veszprémből Várpalota irányába vezető külső forgalmi sávjában, váltakozó irányban, rendőri irányítás mellett halad.

Kérjük, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek a térségben!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.