Halálos baleset a 46-os úton

2015. 09. 10., cs - 08:45
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset miatt félpályás útlezárásra és rendőri forgalomirányításra számíthatnak a közlekedők Mezőtúr külterületén, a 46-os számú főúton.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2015. szeptember 9-én 20 óra 30 perc körüli időben Mezőtúr külterületén, a 46-os számú főút 32. kilométerszelvényénél. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy tehergépkocsi vezetője eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy gyalogost. A jármű vezetője elhagyta az adott útszakaszt, majd 2015. szeptember 10-én 7 óra 15 perc körüli időben visszatért a helyszínre és ekkor tett bejelentést a rendőrségre. A balesetben a gyalogos, gyomaendrődi férfi életét vesztette. A rendőrök félpályás útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését és az eset körülményeinek vizsgálatát.

félpályás útlezárás, forgalomkorlátozás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.