Halálos baleset a 3509-es számú főúton

2015. 10. 17., szo - 09:16
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A személygépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette. Az érintett útszakaszon teljes útlezárás van.

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján 2015. október 17-én 8 óra 15 perc körüli időben a 3509-es számú úton Újfehértó irányából Hajdúböszörmény irányába közlekedett egy személygépkocsi, amely eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy tehergépkocsival. A személyautó 63 éves vezetője a helyszínen életét vesztette. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a helyszínelést.

A forgalmat Hajdúhadház, illetve Téglás felé terelik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.