Forgalomkorlátozás Komárom-Esztergom megyében

2015. 08. 17., h - 11:34
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tatabányán és Esztergomban is forgalomkorlátozás lesz az állami ünnepen és az azt követő napon.

A Szent István Napok rendezvénysorozat részeként Tatabányán felvonulás miatt félpályás útlezárás lesz 2015. augusztus 20. 14 óra és 16 óra közötti időben a Köztársaság úton. A menet a Szent Borbála térről indul és a Sárberki összekötő útnál kanyarodik a Csónakázó-tóra vezető útszakaszra.

 

Esztergomban 2015. augusztus 21-én lesz forgalomkorlátozás. Lovas felvonulás miatt 10 órától lezárásra kerül a fél útpálya a Rákóczi út – Bajcsy Zsilinszky utca – Batthyány utca – Majer utca – Szent István tér – Bazilika útvonalon. Szintén 2015. augusztus 21-én motoros felvonulás kezdődik 17 órakor a Dobozi út – Vaskapui út – Bánomi út – Kölcsey út – Terézia út – Hősök tere – Árok utca – Nagy Duna sétány útvonalon.

 

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelmet, körültekintő közlekedést kér a járművezetőktől és a gyalogosoktól egyaránt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.