Forgalomkorlátozás a 24-es számú főúton

2015. 08. 13., cs - 07:44
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sástó és Mátrafüred között a főút tisztítása miatt félpályás útlezárás van érvényben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt 2015. augusztus 12-én délután a 24-es számú főút 8-as kilométerszelvényében, ahol eddig tisztázatlan okból egy tehergépjármű szalagkorlátnak ütközött, majd az út melletti árokba csúszott és oldalára borult. A balesetben egy személy megsérült.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a balesettel érintett útszakaszon maradt szennyeződések takarítását megkezdte, ezért 2015. augusztus 13-án 7 óra 8 perctől félpályás útlezárás van érvényben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.