Fokozott ellenőrzés a Balaton-parti településeken

2016. 07. 23., szo - 11:08
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az akció során nyolc sofőrnél mutatott pozitív értéket az alkoholszonda.

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság munkaprogramja alapján elrendelt fokozott ellenőrzést végezett Tapolcán, Balatonfüreden és Balatonalmádiban a rendőrség 2016. július 22-én 12 órától 2016. július 23-án 4 óráig. Az akció végrehajtása során a polgárőrség is közreműködött.

Az akció célja, az érintett területen belüli koncentrált bűnügyi, körözési, ifjúságvédelmi, közrendvédelmi, közlekedésrendészeti, idegenrendészeti valamint a társszervek bevonásával szórakozóhely ellenőrzés volt. 

A rendőrök közel ötezer járművet ellenőriztek és 227 sofőrrel szemben alkalmaztak légalkoholmérő készüléket, melynek eredményeként járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt 2 gépkocsivezetővel szemben kezdeményeztek büntetőeljárást, 5 személlyel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki. Az egyenruhások 11 közlekedővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, 8 esetben szabálysértési feljelentés készült.

A fokozott ellenőrzés a jövőben is folytatódik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.