Fokozott ellenőrzés a Balaton és a Velencei- tó térségében

2016. 07. 25., h - 14:40
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az akció során tizennégy sofőrnél mutatott pozitív értéket az alkoholszonda.

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság munkaprogramja alapján regionális szintű fokozott ellenőrzést végzett összesen több mint 150 rendőr és 19 polgárőr 2016. július 18-a és 24-e között a Veszprém, Somogy, Fejér és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén. Az akció célja, az érintett régión belüli koncentrált bűnügyi, körözési, ifjúságvédelmi, közrendvédelmi, közlekedésrendészeti, idegenrendészeti valamint a társszervek bevonásával szórakozóhely ellenőrzés volt. 

A rendőrök négy megyében összesen 10192 járművet ellenőriztek és 825 sofőrrel szemben alkalmaztak légalkoholmérő készüléket, melynek eredményeként járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt 7 gépjárművezetővel szemben kezdeményeztek büntetőeljárást, 7 személlyel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki. Az egyenruhások 56 közlekedővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, 20 fő ellen tettek szabálysértési feljelentést.

A fokozott ellenőrzés a jövőben is folytatódik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.