Figyelmen kívül hagyta a jelzőtábla utasítását

2017. 03. 04., szo - 06:36
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komárom_Esztergom megyei rendőrök befejezték a büntetőeljárást az 59 éves nővel szemben.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság halálos közúti közlekedési baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 59 éves ácsi lakos ellen.

 

A gyanúsított 2016. szeptember 27-én 15 órakor haladt egy Suzuki típusú személygépkocsival Tata irányából Nagyigmánd felé.  A 8136-os út 18-as kilométerszelvényében lévő útkereszteződéshez érve, az "Állj, Elsőbbségadás kötelező!" jelzőtábla figyelmeztető jelzése ellenére nem biztosított elsőbbséget, a neki jobbról, Komárom felől érkező gépkocsi vezetőjének és elé hajtott. A két jármű összeütközött, majd az árokba csúszva került nyugalmi helyzetbe. A balesetet okozó nő súlyosan sérült, utasa a helyszínen életét vesztette. A részesek könnyen sérültek.

 

A vizsgálók a napokban a baleset okozója ellen a büntetőeljárást befejezték és az iratokat vádemelési javaslattal a Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészségnek megküldték.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.