Félpályás útlezárás az M3-as autópályán

2015. 10. 02., p - 16:24
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hatvan közelében helyszínelnek a rendőrök.

A rendelkezésre álló adatok alapján az M3-as autópálya Miskolc irányába vezető oldalának 44-es kilométer-szelvényében 2015. október 2-án 15 óra 30 perc körüli időben eddig ismeretlen okból négy személygépkocsi összeütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt.

A rendőrök a helyszínelés idejére az érintett útszakaszon a belső forgalmi sávot lezárták.

 

A baleset helyszíne.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.