Félpályán halad a forgalom a 23-as számú főúton

2015. 11. 30., h - 18:10
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőri irányítás mellett, félpályán megindult a forgalom a Bátonyterenye és Nemti közötti útszakaszon.

Félpályán megindult a forgalom a 23-as számú főút Bátonyterenye és Nemti közötti útszakaszán, ahol a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2015. november 30-án 15 óra 10 perckor egy tehergépkocsi  és egy személygépjármű ütközött össze. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője megsérült, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak.

A baleset helyszínelése és a műszaki mentés az érintett útszakaszon félpályás útlezárás mellett folyamatban van.

Kérjük az arra közlekedők figyelmét!  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.