Feloldották az útlezárást a halálos balesetnél

2013. 10. 06., v - 02:21
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a Jánkmajtist és Zsarolyánt összekötő úton 2013. október 5-én 22 óra körüli időben bekövetkezett halálos közlekedési baleset helyszínelését, az útlezárást feloldották, a forgalom újra zavartalanul haladhat.

Mint arról már korábban beszámoltunk halálos közúti közlekedési baleset történt a Jánkmajtist és Zsarolyánt összekötő úton 2013. október 5-én 22 óra körüli időben. A rendelkezésre álló adatok szerint eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött. A motorkerékpárt vezető személy a helyszínen életét vesztette.

 

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az érintett útszakasz teljes lezárása mellett végezte a baleset helyszínelést, amit 2013. október 6-án 2 óra 10 perckor befejeztek, az útlezárást feloldották, a forgalom zavartalanul haladhat.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Köddé vált a nyereség

Egy gesztelyi sértett számlájáról közel 24 millió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.