Feloldották a teljes útlezárást Pécs és Komló között

2015. 09. 12., szo - 20:32
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zavartalanul halad a forgalom.

Mint arról korábban írtunk, a rendelkezésre álló adatok szerint eddig ismeretlen okból 2015. szeptember 12-én 17 óra 10 perc körüli időben Pécs és Komló között Árpádtetőnél egy motorkerékpár és egy személyautó ütközött össze. A motorost súlyos, életveszélyes sérülésekkel, míg a gépkocsi vezetőjét súlyos, egyik utasát könnyű sérülésekkel szállították kórházba. A másik utas, egy 52 éves nő a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben, amit mostanra a rendőrök feloldottak. Ismét teljes szélességében járható az út.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.