Fának ütközött, kigyulladt

2015. 10. 16., p - 08:10
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A személygépkocsi utasa a helyszínen életét vesztette.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 8119. számú főúton 2015. október 15-én 16 óra 10 perc körüli időben. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 55 éves  monori férfi Csákvár irányából Oroszlány felé közlekedett személygépkocsijával, amikor eddig tisztázatlan okból az árokba hajtott és egy fának csapódott. A sofőrt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, gépjármű utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A helyszínen a sofőr iratainak ellenőrzésekor kiderült, hogy ellene a Budapest XVIII-XIX. kerületi Bíróság csalás bűntett elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki, ezért a férfit előállítását követően a rendőrség őrizetbe vette.

 

A baleset körülményeit a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja. Az ügyben halált okozó ittas járművezetés bűntette elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.