Elhajtott, de kiderült
A tamási rendőrök előállították azt a 25 éves értényi férfit, aki Fürged térségében előbb balesetet okozott, majd adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről. A cserbenhagyót már ki is hallgatták gyanúsítottként.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/01.20.%20cserbenhagy%C3%A1s.jpg?itok=BPiLOIFt)
Egy fürgedi férfi tett bejelentést 2023. január 19-én a délelőtti órákban, mert a Tamásit Fürgeddel összekötő úton a vele szemben közlekedő – ismeretlen forgalmi rendszámú – autóssal összeért a visszapillantótükrük. A sofőr elmondása szerint az ő kocsijának visszapillantó tükre becsapódott, mely kitörte az oldalablakot is, az üvegszilánkok pedig az ölébe hullottak. A bejelentő elmondta, hogy ő megállt, de a másik autós lassítás nélkül elhajtott a baleset helyszínéről. A helyszínelés közben sikerült azonosítani a cserbenhagyót, egy 25 éves értényi férfit, akinek a kocsijáról szintén letörött a visszapillantótükör.
![kép](/sites/default/files/inline-images/01.20.%20cserbenhagy%C3%A1s1.jpg)
A rendőrök a sofőrt elő is állították, és gyanúsítottként hallgatták ki cserbenhagyás vétség elkövetése miatt. A baleset körülményeit a Tamási Rendőrkapitányságon vizsgálják tovább.