Egy sávon halad a forgalom

2016. 01. 06., sze - 16:44
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Továbbra is tart a helyszínelés a 13. számú főúton Csém közelében.

Egy sávon halad a forgalom a 13. számú főúton, ahol korábban súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a csémi vasúti átjáró közelében. A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. január 6-án kora délután az 5. kilométerszelvényben eddig tisztázatlan okból két személygépkocsi összeütközött.

 

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság azt javasolja a járművezetőknek, hogy aki teheti a torlódás elkerülése érdekében továbbra is Ács felé kerülje el a balesettel érintett útszakaszt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.