Befejezték a helyszínelést Nyíregyházán

2015. 12. 07., h - 16:51
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 16 óra 30 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2015. december 7-én 14 óra körüli időben Nyíregyházán, az Állomás tér előtt. Eddig tisztázatlan körülmények között egy teherautó elgázolt egy gyalogost. Az ütközés következtében egy 31 éves nyíregyházi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 16 óra 30 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.