Befejeződött a helyszíni szemle az Üllői úti balesetnél

2017. 02. 10., p - 21:35
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az Üllői úti felüljárón történt balesetben egy nő életét vesztette.

Mint arról korábban beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt a Budapest IX., Üllői úti felüljárón 2017. február 10-én 18 óra 10 perc körül, ahol eddig ismeretlen körülmények között három személygépjármű ütközött össze. A baleset következtében egy nő a helyszínen meghalt, ketten megsérültek.  

A rendőrök a baleset helyszíni szemléjét befejezték, a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.