Befejeződött a helyszínelés Kondoroson

2015. 09. 24., cs - 09:51
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség feloldotta az útlezárást a Kondoroson történt halálos balesetnél. A forgalom a 44-es számú főút teljes szélességében halad.

Hírül adtuk, hogy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Kondoroson 2015. szeptember 24-én hajnalban. Az ütközés következtében a jármű vezetője, egy 27 éves szarvasi illetőségű férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrség a helyszínelést 9 óra 45 perckor befejezte és a 6 óra 45 perckor félpályásra módosított útlezárást feloldotta, a forgalom a főút teljes szélességében halad. A baleset körülményeit a Szarvasi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.