Befejeződött a helyszínelés az orosházi balesetnél

2015. 08. 07., p - 20:17
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két személygépkocsi és egy kerékpáros ütközött össze. A biciklis a helyszínen életét vesztette.

Korábban hírül adtuk, hogy Orosházán, a Középlaki és a Középdűlő utcák kereszteződésében két személyautó és egy kerékpáros ütközött össze 2015. augusztus 7-én 12 óra 40 perc körüli időben. A baleset egyik résztvevője, a kerékpárral közlekedő 50 éves nő életét vesztette. A rendőrség 13 óra 5 perctől teljes útlezárás mellett vizsgálta a baleset körülményeit, amelyet 20 óra 5 perckor feloldott. A forgalom zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.