Befejeződött a helyszínelés a Békés megyei Gádorosnál

2015. 10. 24., szo - 01:15
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megindult a forgalom a Gádoros és Orosháza közötti úton, ahol személygépkocsi mezőgazdasági géppel ütközött.

Befejeződött a helyszínelés a 4407-es számú úton, ahol korábban személygépkocsi mezőgazdasági géppel ütközött. A balesetben az autó vezetője az elsődleges orvosi vizsgálat eredménye szerint súlyos, míg utasa könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség a teljes útlezárást 2015. október 24-én 1 óra 10 perckor feloldotta, az Orosháza és Gádoros közötti út mindkét sávon járható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.