Balesetet okozott, majd elhajtott

2017. 04. 07., p - 09:09
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről egy kiszombori férfi, aki teherautóval sodort el egy kerékpárost Makón. A rendőrök a sofőrt néhány órán belül előállították.

Egy tehergépkocsi vezetője 2017. április 5-én 6 óra körül közlekedett Makó belterületén. Amikor a sofőr a Búza utca és a Nagycsillag utca kereszteződéséhez ért, a jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak, akit elsodort. A sértett a balesetben könnyen sérült. A gépkocsi vezetője megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

A makói rendőrök néhány órán belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 60 éves kiszombori férfi gyanúsítható megalapozottan, akit a rendőrkapitányságra előállítottak.

A feltételezett elkövetővel szemben segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.