Balesetet okozott, elhagyta a helyszínt

2013. 09. 25., sze - 12:27
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök két óra alatt azonosították a balesetet okozó személygépkocsit és annak vezetőjét.

A rendőrség ügyeletére 2013. szeptember 22-én reggel érkezett bejelentés, hogy Győr egyik lakótelepén egy autós a jelzőtáblának hajtott, azt kitörte, majd a helyszínről elhajtott.. A balesethelyszínelő rendőrök két óra alatt azonosították a balesetet okozó gépkocsit és annak vezetőjét. A munkahelyén igazoltatták a járőrök a 49 éves sofőrt, aki tettét beismerte. Az alkoholszondás ellenőrzés pozitív értéket mutatott, ezért a gépkocsivezetőt vér- és vizelet vizsgálatra előállították. A Győr Rendőrkapitányság M. Miklós ellen ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.

 

Közfoglalkoztatottak kiberbiztonsági felkészítése

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai az önkormányzatok közreműködésével kiberbiztonsági előadássorozatot tartottak közfoglalkoztatottaknak Pécsett és Piskón.

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.