Balesetet okozott a csempészautó Mátészalkán

2015. 10. 31., szo - 10:15
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

7,6 millió forint értékű cigarettával próbált menekülni.

Nem állt meg az őt igazoltatni akaró rendőrök jelzésére egy gépkocsivezető, majd menekülés közben egy STOP táblát figyelmen kívül hagyva két másik autónak ütközött Mátészalkán 2015. október 30-án 17 óra körül. A balesetben személyi sérülés nem történt. Az okozó menetképtelenné vált kocsijából kiugorva futva próbálta elhagyni a helyszínt, de a rendőrök elfogták és megbilincselték. A járműben 7000 doboz, összesen 7,6 millió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát találtak, ezért értesítették az illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársait. A 32 éves nyírmeggyesi férfi által menekülés közben elkövetett közlekedési bűncselekmények ügyében a Mátészalkai Rendőrkapitányság indít vizsgálatot.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.