Baleset Vecsésen

2015. 08. 12., sze - 14:13
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset következtében egy ember életét vesztette.

Eddig ismeretlen okból és körülmények között egy személygépkocsi elgázolt egy kerékpárral közlekedő 56 éves nőt 2015. augusztus 12-én 13 óra 20 perc körüli időben Vecsés, Széchenyi utca 69. szám előtt. A baleset következtében a kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek. Kerülni a környező utcákon keresztül lehet.

Teljes útlezárás, kerülni a környező utcákon keresztül lehet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.