Baleset történt a 41-es számú főúton Besenyődnél

2015. 09. 20., v - 17:46
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök félpályás korlátozás mellett megkezdték a baleset helyszínelését.

Közúti közlekedési baleset történt 2015. szeptember 20-án 17 óra 15 perc körüli időben a 41-es számú főút 22. kilométerszelvényében, a besenyődi elágazásnál. Eddig tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi összeütközött. A baleset következtében az elsődleges adatok szerint egy személy életveszélyes sérüléseket, egy személy pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

 

A rendőrök félpályás korlátozás mellett megkezdték a baleset helyszínelését. Kérjük a közlekedőktől, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel vezessenek az érintett útszakaszon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.