Baleset történt a 41-es számú főúton Pusztadobos közelében

2015. 09. 02., sze - 10:43
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség félpályás korlátozás mellett megkezdte a baleset helyszínelését.

Közúti közlekedési baleset történt 2015. szeptember 2-án 10 óra 30 perckor a 41-es számú főút 40-es kilométerszelvényében a pusztadobosi elágazásnál. Az elsődleges adatok szerint két személygépkocsi ütközött, amelyekben ketten megsérültek.  A főút balesettel érintett szakaszán rendőri irányítás mellett félpályán halad a forgalom. A rendőrség megkezdte a baleset helyszínelését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.