Baleset Tatabánya közelében

2016. 03. 22., k - 09:38
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt a 8135-ös számú úton.

Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt 2016. március 21-én 19 óra 35 perckor a 8135-ös számú út 3. kilométerszelvényénél. A baleset helyszíni adatai alapján egy 20 éves környei lakos haladt járművével Környe felől Tatabánya irányába.

A sofőr nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg járműve sebességét és egy kanyarívben áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol egy szabályosan közlekedő gépkocsi elejének ütközött. 

Az okozó jármű több alkalommal megpördült, lesodródott az útról. A baleset részese az árokba csúszott.

A baleset okozó férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A baleset körülményeit a Tatabányai Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.