Baleset Békés és Mezőberény között, teljes útlezárás

2015. 11. 02., h - 09:24
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kamion ütközött össze buszt előző személygépkocsival, a rendőrség teljes útlezárás mellett folytatja a helyszínelést.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2015. november 2-án 8 óra 50 perc körüli időben. Egy személygépkocsi haladt Békés felől Mezőberény irányába, amely a vele azonos irányba haladó autóbusz előzésébe kezdett, miközben összeütközött a szemből közlekedő kamionnal. A baleset következtében az autó vezetője az elsődleges adatok szerint könnyebben sérült meg. A Békéscsabai Rendőrkapitányság teljes útlezárás mellett folytatja a történtek körülményeinek helyszíni vizsgálatát. Kerülni mindkét irányba Békéscsaba felől lehet, a rendőrök segítsenek a forgalom terelésében.

 

Személygépkocsi ütközött kamionnal


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.