Baleset az M3-as autópályán

2015. 08. 27., cs - 10:12
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sávlezárás Nyíregyháza irányában a Kálmánházi pihenőnél.

Szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi 2015. augusztus 27-én 9 óra 35 perckor az M3-as autópálya Budapest felől Nyíregyháza irányába haladó oldalán, a 221-es kilométerszelvényben (a Kálmánházi pihenőnél). Személyi sérülés nem történt. A belső sávot zárták le, külső sávon rendőri irányítás mellett halad a forgalom. Az arra közlekedőktől fokozott figyelmet kér a rendőrség.

Sávlezárás Nyíregyháza irányában.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.