Baleset a 45-ös főúton

2015. 10. 28., sze - 16:08
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elsődleges adatok szerint többen megsérültek egy balesetben a 45-ös számú főúton Kunszentmárton és Szentes között. A helyszínen teljes az útlezárás.

A baleset 2015. október 28-án 15 óra körül történt a 18-as és 19-es kilométerszelvény között. Egy traktor, egy személyautó és egy kisbusz Kunszentmárton felé haladt. Az autó a traktor előzésébe kezdett, a munkagép azonban ekkor már balra kanyarodott. A kocsi sofőrje fékezett, de a mögötte érkező kisbusz hátulról nekiütközött. Az elsődleges információk szerint hatan sérültek meg.
Az érintett útszakaszon a helyszíni szemle idejére teljes útlezárás van érvényben. Kerülni Nagytőke felé lehet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.