Bács-Kiskun megyei közlekedésbiztonsági helyzetkép

2017. 03. 18., szo - 07:57
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei rendőrök elsődleges feladatai közé tartozik a közlekedés biztonságának megteremtése és további javítása.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (BKMRFK) összegezte az idei év elmúlt időszakának közlekedésbiztonsági tapasztalatait. A megye közútjain 2017. év első két hónapjában összesen 360 anyagi kárral és 74 személyi sérüléssel - köztük 40 könnyű, 34 súlyos sérüléssel - végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A 2016-os év ugyanezen időszakához képest a súlyos sérüléssel végződő balesetek száma 19%-kal, a könnyű sérüléssel járó balesetek száma pedig 38%-kal csökkent.  A halálos kimenetelű balesetek számában kedvezőtlen elmozdulás történt, hiszen az idei évben február 28-ig 8 ember vesztette életét közlekedési baleset következtében. A tragikus kimenetelű balesetek okait vizsgálva a jelenlegi adatok alapján megállapítható, hogy azok többségében a kerékpáros- és gyalogos közlekedésre vonatkozó szabályok megszegése, a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztása, valamint az elsőbbségi jog meg nem adása miatt következtek be. A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek a legtöbb esetben a sebesség helytelen megválasztása miatt történtek. A második leggyakoribb baleseti ok az elsőbbségi jog meg nem adása, míg a harmadik a kanyarodás szabályainak megsértése volt.

 

Bács-Kiskun megye útjain 2017. február 24-től összehangolt közlekedésbiztonsági akció vette kezdetét a balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében. A március 14-ig tartó időszakban a rendőrök összesen 5398 járművezetőt ellenőriztek. Kiemelt figyelmet fordítottak az ittas, valamint a vezetési képességre hátrányosan ható szerek befolyása alatt álló sofőrök kiszűrésére is. Az ellenőrzések során 99 gépjárművezetővel szemben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 81 sofőrrel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek. A jelenlegi mutatók alapján a bekövetkezett balesetek 10,98%-ában lehetett megállapítani az ittasságot –mint közreható tényezőt–, 2016-ban ennek aránya 21.43% volt. A megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezések megsértése miatt 2017. február 24. és március 14. között 120 esetben intézkedtek a rendőrök.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési szakemberei rendszeresen tartanak prevenciós előadásokat minden korosztály tagjainak. A rendőrök óvodákban, iskolákban, idősek otthonában és egyéb helyszíneken is tájékoztatják a közlekedőket a rájuk vonatkozó szabályokról, a balesetek megelőzésének lehetőségeiről.

 

A  közúti közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a BKMRFK munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a prevenciós célokat szolgáló közúti ellenőrzések végrehajtására, így a közlekedők az elkövetkező időszakban is számíthatnak fokozott rendőri jelenlétre a megye közútjain.

 

Felhívjuk az állampolgárok figyelmet, hogy a közlekedési szabályok megszegésével elfogadhatatlan kockázatot vállalnak és mások életét is veszélyeztetik!

 

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.